Új székhelyet épít a Maros megyei Nyárádtőn a piacvezető magyar energiaital-gyártó, a Hell Energy - írta a Maszol. Az épületben 3800 négyzetméteren irodák lesznek, 10 ezer négyzetméteren pedig raktár. Ez utóbbiban 12 500 raklapnyi áru tárolására lesz lehetőség.
A beruházás becsült értéke 18 millió euró, ami mostani árfolyamon közel 7,2 milliárd forintot jelent. A munkálatok az év elején kezdődtek, s a tervek szerint 2022 végéig be kell fejeződjenek. A beruházás eredményeként a Hell Energy romániai dolgozóinak száma 20 fővel nő majd.
A Hell Energy energiaitalokat, teákat és üdítőitalokat, vitaminos italokat és előre elkészített kávét forgalmaz, az energiaitalok terén pedig piacvezető. „A célunk az, hogy viszonylag rövid idő alatt ugyanazokat a piaci eredményeket érjük el, mint az energiaitalokkal. Ez az oka, hogy növeljük a raktározási kapacitásunkat, a kiszállítások hatékonyságának növelésére készülünk, a szállítási idő csökkentésére” – nyilatkozta Márton Domokos, a Hell Energy romániai ügyvezető igazgatója.
A Hell Energy roppant sikeres évtizedet tudhat maga mögött Romániában. 2012-ben a cég árbevétele még csak 26 millió lej volt, ami 2021-re 241,5 millióra nőtt. Tavaly a romániai leányvállalat 162 főt foglalkoztatott.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Világraszóló vitában ugrott egymásnak az arany és a Bitcoin