Radmila Jovanic a szerbiai vámigazgatóság illetékese elmondása szerint a hamisított gyógyszerek piaca az egyik leggyorsabban fejlődő bűnügyi kategória, de nem csak Szerbiában, hanem szerte a világban - tudósított a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az ilyen gyógyszerek tartalmazhatnak aktív hatóanyagokat, de legtöbb alkalommal nem megfelelő mennyiségben, nem megfelelő körülmények között előállítva.
Az illetékes szerint a hamisított gyógyszerekben cementet, krétát, bórsavat, arzént, cipőkrémet találtak, amelyek nagy veszélyt jelenthetnek az ember egészségére, szedésük akár halálhoz is vezethet. Ezért semmiképp se vásároljanak az emberek interneten, ellenőrizetlen körülmények közül kikerült gyógyszereket.
Kapcsolódó
Lapinformációk szerint a vámhatóság tavaly százezer ilyen gyógyszert foglalt le, az idén csak az év első felében 200 ezer egység hamisított gyógyszert próbáltak becsempészni az országba.
A vámügyőrség adatai szerint a hamisított gyógyszerek a legtöbb esetben Koszovóból és Macedóniából, a potencianövelő szerek pedig Kínából és Indiából érkeznek Szerbiába.
A fotó forrása: Shuttterstock
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára