A 2008-as georgiai orosz invázió és a Krím félsziget 2014-es elcsatolása óta az orosz elnök jellemzői egyre inkább szembetűnőbbek - mondta Ollongren, a WNL televízió csatorna vasárnapi műsorában. Célja mindenáron úgy alakítani a dolgokat, ahogy véleménye szerint szükséges, ha kell emberéletek árán is" - fejtette ki - az NLTimes hírportál alapján az MTI.
A védelmi miniszter szerint az a tény, hogy Oroszország a hétvégén hiperszonikus rakétákat vetett be Ukrajna ellen, rámutat arra, hogy Putyin milyen messze hajlandó elmenni. "Ezeknek az új, nagyon drága fegyvereknek a bevetéséből is látszik, hogy mindent meg akar mozgatni a háború megnyerése érdekében - tette hozzá.
Ollongren arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Putyin háborús bűnös-e, azt válaszolta, hogy "az egész háború illegális." "Oroszország nehézfegyvereket használ önkényesen kiválasztott célpontok ellen. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösség ezért ítéli el olyan határozottan ezt a háborút" - jelentette ki.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat