Egy brit turista azt mondta a portálnak, hogy a helyi emberek annak ellenére barátságosak, hogy féltik a gyerekeiket.
Nikos Alexakis, Kréta régió turisztikai igazgatóságának vezetője szintén óvatosan optimista: "még nem tudjuk, milyen turisztikai adatokkal zárjuk az évet. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy jobb a helyzet, mint 2020-ban, amikor 1.2 millióan érkeztek az országba" - mondta.
Krétán 2019-ben 5.5 millió turista járt, így a helyiek nagyon bíznak az idei szezonban.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött