Alekszisz Ciprasz kormánya ugyanis 300-ból 151 szavazatot kapott ahhoz a megállapodáshoz, amelyet a macedón kabinettel kötött tavaly, és ami alapján a volt jugoszláv tagállamot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.
Az ehhez szükséges alkotmánymódosítást a macedón parlament pénteken már megszavazta, de a névvita lezárásáról tavaly júniusban kötött megállapodást még a görög parlamentnek is ratifikálnia kell - írta a portál az MTI alapján.
Ciprasz maga kezdeményezett bizalmi szavazást, miután a két ország közötti névvitát rendezni hivatott megállapodás ellen tiltakozva a jobboldali Panosz Kammenosz eddigi védelmi miniszter vezette Független Görögök (ANEL) kilépett a kormányból. A Szirizának 145, a Független Görögöknek pedig 8 mandátuma van a parlamentben, így a kabinet elveszítette a többségét.
A legfőbb ellenzéki erő, a konzervatív Új Demokrácia párt korábban úgy nyilatkozott, hogy meg fogja akadályozni a megállapodás elfogadását. Ciprasz mégis remélte, hogy a ratifikáció sikeres lehet a balközép és a független képviselők támogatásával.
A bizalmi szavazáson sikerült is megszereznie a szűk többséget, Cipraszt a Független Görögök kiszavazó képviselői és egy független képviselő mentette meg. Ha Ciprasz megbukik, akkor az előrehozott választásokat jelenthetett volna. Normál menetben októberben tartanának csak parlamenti választást.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!