Az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) csütörtökön közölte, hogy a hazai össztermék (GDP) éves szinten 2,6 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben.
A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a GDP csupán 2,3 százalékkal fog bővülni az év utolsó három hónapjában.
Kapcsolódó
A második negyedévben 4,2 százalék, a harmadik negyedévben pedig 3,4 százalék volt a növekedés üteme.
A növekedést a globális konjunktúra gyengülése és a kereskedelmi konfliktusok mellett a költségvetési plafon körüli vita és a kormányzat megbénulása lassította le. A személyi fogyasztást visszavetette, hogy több százezer állami alkalmazott heteken át nem kapott fizetést.
Tavaly az év egészében a növekedés 2,9 százalék volt, 2015 óta a legmagasabb, így alig vétették el a Trump elnök által kitűzött 3 százalékos célt. Az IMF szerint a növekedés az idén 2,5 százalék lesz.
Az amerikai gazdaság 10 éve folyamatos expanzióban van.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket