Szászi István, a Bosch magyarországi vezetője volt a vendége a Totalcar autóipari-gazdasági podcastja, a Gazdasági Totalcar első epizódjának, a beszélgetés témája pedig az autóipar átalakulása, azon belül is főként az elektromos autók térnyerése volt.
Szászi szerint a korábbi globalizált, jól működő beszállítói láncok a koronavírus-járvány, később pedig az ukrajnai háború és a közel-keleti feszültségek hatására sérülékennyé, töredezetté váltak.
Kapcsolódó
A beszélgetésben szó esett arról, hogy miközben az Egyesült Államokban és Európában évekig küzdenek a gyártók azzal, hogy az autók és azok alkatrészei különböző szabályozásoknak megfeleljenek, addig Kína folyamatosan együttműködik velük.
Rámutattak is arra, hogy miközben az amerikai piac a várthoz képest más irányba indult el a technológia terén, Kína pedig már 20-30 éve tudatosan és tervszerűen építi az elektromos autóipart és a beszállítói láncot, addig Európa „két szék között” keresi az útját. Miközben Európában a 100 százalékos letesztelt, tökéletes rendszer volt az elvárás, amely sokszor hosszú és drága validációt igényelt, addig Kínában csak „jónak, elég jónak” kell lennie, inkább a gyors piacra lépésre és az utólagos javításokra törekednek.
Szászi szerint az európai autóiparnak és beszállítóinak fejben is hasonló paradigmaváltáson kell átmenniük, különben ledolgozhatatlan lesz a hátrányuk a produktivitásban.
A podcastben elhangzik, hogy a zöld átállás az EU részéről elkerülhetetlen, azonban a technológia terén túlságosan is mindent egy lapra tesz fel. Szászi szerint hiba volt a belső égésű motorokra vonatkozó 2035-re kitűzött tiltás kemény és gyors ratifikálása, ezért is volt kénytelen az EU engedékenyebb lenni. Úgy véli, hiba volna teljesen elvetni a belső égésű motorokat, mivel annak továbbra is lehet versenyelőnye, ha szintetikus üzemanyaggal vagy hidrogénnel kombinálják azt.
Adókedvezmény és olcsó gyári melósok: támadjuk a Nyugatot, bár a milliárdokért lehajolunk
Fajsúlyos ipari vállalatok és globális márkák tömegesen helyezik át termelésüket Magyarországra és Szerbiába az autóalkatrészektől a ragasztókig, a németországinál akár 70 százalékkal alacsonyabb bérek és a befektetők előtt vörös szőnyeget kiterítő kormányok csábítására.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban