Újabb részletek derültek ki a kormány által belengetett, januárra vonatkozó rezsistop intézkedéséről: megjelent ugyanis a Magyar Közlönyben az idevágó rendelet.
A rezsiköltséget enyhíteni szándékozó lépés egyszeri 30 százalékos kedvezményt jelent a gázzal, a távhővel és az árammal fűtők számára. Az intézkedés nyomán a kormány 55 milliárd forint támogatást biztosít a hazai lakosságnak.
Kapcsolódó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter még múlt heti bejelentésében részletezte, a rezsistop költségeinek egyik felét az energiaszektorra kivetett egyszeri adóból, a másik felét a költségvetési tartalékból, azaz adóforintokból fedezik majd.
A 24.hu azt írja, Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) miniszterhelyettese egy keddi háttérbeszélgetés során elmondta: úgy számolnak, hogy
a rezsistop költségeinek döntő részét az energiavállalatok fizetik majd, kisebb részét pedig az állam.
Bár a friss közlöny sem fejti ki a pontos költségmegosztást, de arra már fényt derít, hogy a kormány az energiaellátók jövedelemadójából, avagy a „Robin Hood-adó” néven ismert extrasarcból fedezi a költségek egy részét. Ám lesznek kivételek.
Az alapszabály úgy szól, hogy az érintett energiacégek a 2024-es árbevételük 0,5 százalékát fizetik be különadóként. Az adó mértéke azonban nem haladhatja meg a 2024-es jövedelemadó-alap 50 százalékát.
A jelenleg 31 százalékos kulcsú Robin Hood-adó alanyai elsősorban az energiaellátó cégek, melyek a villamosenergia- és földgázpiac vertikumának egészét lefedik. Többek közt
- a kőolaj- és földgáztermelők,
- a nagyobb villamosenergia-termelők,
- az áram- és gázkereskedők,
- az elosztóhálózat-üzemeltetők és
- a távhőszolgáltatók
is a hatálya alá tartoznak.
A hálózatüzemeltető vállalatokat (DSO), vagyis azokat a cégeket, amelyek elosztják a villanyt és a gázt az országban, nem érinti a rezsistop miatt kivetett különadó
– árulta el kérdésre Czepek, aki ezt azzal indokolta, hogy a kormány nemrég hozott egy döntést, mely szerint kiemelt ügynek tekintik a hálózati csatlakozások kérdését.
Ma Magyarországon három fő hálózatüzemeltető cég aktív villamosenergia- és földgázelosztásban, név szerint
- az állami tulajdonban lévő MVM Csoport,
- a német hátterű, de 25 százalékos részben az MVM tulajdonában álló E.ON Hungária Zrt.,
- valamint a Mészáros Lőrinc érdekeltségi köréhez tartozó Opus Global Nyrt. leányai.
Ezek regionális leányvállalataikon keresztül lefedik az egész országot, s területi monopóliummal bírnak.
Miután pedig az energiakereskedők a gyakorlatban a rájuk kirótt terhek jelentős részét áthárítják a felhasználókra, így várhatóan a rezsistop terheit is a versenypiaci árakban érvényesíthetik majd az energiapiac szereplői.
Fontos üzenet az MVM-től: semmiképp ne fizesse be a számlát, amit kapott!
A szolgáltató kiemelte, hogy a rezsistop miatt nem szükséges számlázási módot váltani. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe