Csökkent a földgáz ára csütörtökön Európában. A hollandiai gázpiacon több mint 10 százalékkal megawattóránként (MWh) 77,7 euróra csökkent a földgáz ára, szeptember vége óta a legalacsonyabbra. Az ár csökkenését részben arra vezetik vissza, hogy Putyin elnök európai tározóinak a feltöltésére utasította a Gazprom vállalatot november 8-tól, miután befejezte a belföldi tározók feltöltését.
A norvég Equinor ASA gázforgalmazó ugyanakkor bejelentette, hogy a piaci hiány enyhítésére növeli európai szállításait. Az európai földgáz ára október 5-én érte el történelmi csúcsát 162 eurón megawattóránként.
Kapcsolódó
A brit árutőzsdén 1,3 százalékkal 0,217 fontra csökkent a földgáz ára "therm" egységenként. Az ár 0,408 fonton érte el csúcsát október elején.
Az amerikai földgázpiacon közel öt százalékkal csökkent a földgáz ára 5,9 dollár alá millió brit "therm" egységenként, ellentételezve ezzel az előző napi három százalékos emelkedést.
Az amerikai gázárak csökkenését a tározókban raktározott mennyiség várakozáson felüli múlt heti növekedésének tulajdonítják. Ugyanakkor az amerikai LNG exportja is növekedett, ami a szintén az európai hiány csökkenésére utalhat. Októberben 10,5 bcfd (milliárd köbláb per nap) volt az amerikai LNG export a szeptemberi 10,4 bcfd után.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!