Az ország legfelsőbb jogi testülete a döntést egy olyan pillanatban mondta ki, amikor a tiltás ellenére országszerte ismét ezrek tiltakoztak a rendőri erőszak és rasszizmus ellen. Párizsban csaknem 15 ezren gyűltek össze a République téren, de a rendőrség nem engedélyezte, hogy a tömeg végigvonuljon a belvároson az Operáig, és könnygázzal oszlatta szét az őket megdobáló embereket.
Az államtanács arra hívta fel a figyelmet, hogy a tiltakozás szabadsága olyan alapszabadság, amelynek tiltása nem indokolható a jelenlegi egészségügyi helyzettel, amikor is a szükséges egészségügyi előírások (távolságtartás, maszkviselés, kézfertőtlenítés) betarthatóak.
Kapcsolódó
A törvény felülvizsgálatát szakszervezetek és emberi jogi szervezetek kérték az államtanácstól, amely azt is kimondta, hogy a tiltás akkor indokolt, ha az egészségügyi előírások nem tartathatók be, és ha egy esemény több mint ötezer embert vonz, ahogy azt a kormány - a rendkívüli állapottól függetlenül - augusztus 31-ig elrendelte.
A bíró emlékeztetett arra, hogy a törvénynek megfelelően minden közterületen szervezett megmozdulást előzetesen be kell jelenteni, és azt a prefektus vagy a rendőrség betilthatja, akár egészségügyi okokból, de helyi körülmények miatt is, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az megzavarhatja a közrendet.
Június 2. óta mindennaposak a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni amerikai tiltakozások támogatására szervezett tüntetések Franciaországban, amelyeket a gyülekezési tilalom ellenére a hatóságok eltűrnek. (Londonban is komoly összecsapások voltak)
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező