Az amerikai betétbiztosítás vevőt keres a First Republic Bankra: az amerikai betétbiztosítási alap keleti parti idő szerint vasárnap délutánig várta a vételi ajánlatokat a jelentős betétállománnyal rendelkező regionális bankra az amerikai pénzügyi szektor szereplői részéről.
A San Francisco-i székhelyű First Republic Bank működési nehézségei márciusban, két másik bank, a Silicon Valley és a Signature összeomlása idején vált nyilvánvalóvá. Akkor a legjelentősebb amerikai bankok 30 milliárd dollár tőkét bocsátottak a First Republic rendelkezésére, hogy felszínen tartsák, de az elmúlt 6 hétben működése nem vált fenntartatóvá.
A bank részvényeinek árfolyama a múlt pénteki tőzsdezáráskor 3,51 dollárra zuhant, miközben március elején még 120 dollárt értek, egy évvel ezelőtt pedig 170-et.
A Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (FDIC) az üggyel kapcsolatban nyilatkozó források szerint el akarta kerülni, hogy az újabb bajba került bank irányítását hivatalosan is átvegye, ahogy ez a Silicon Valley Bank és Signature Bank esetében történt, és ami az amerikai banktörténet legnagyobb és második legnagyobb banki összeomlása volt. A First Republic Bank csődje a bank eszközállománya miatt jelentősebb a Signature Bank összeomlásánál.
Gary Cohn, a Goldman Sachs korábbi elnöke vasárnap a CBS televíziónak adott interjúban azt mondta, hogy az FDIC a bankra azt egyben tartva szeretne vevőt találni.
(via MTI)
Sorra dőlnek a bankok, mint a dominók
Napokkal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a First Republic Bank részvényeinek zuhanása ismét megrázta a piacokat. A kaliforniai székhelyű bank részvényei rekordalacsony szintre zuhantak, miután a hitelező bejelentette, hogy a betétesek több mint 100 milliárd dollárt vontak ki. A bank részvényeinek kereskedését a zuhanás után le is állították. A First Republic részvényei azután zártak 50 százalékos mínuszban, miután a San Franciscó-i székhelyű hitelintézet nyilvánosságra hozta, hogy az első negyedévben betéteinek 40 százalékát elvesztette. Ez nem túl jó jel egy olyan időszakban, amikor a bankszektor a 2007-2008-as pénzügyi összeomlás óta a legnagyobb bizalmi válságot szenvedi el. Bővebben --->Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)