Amilyen nagy volt az aggodalom az pár hete a bankcsődök miatt, olyan megnyugtató a hatása, hogy az amerikai nagybankok közül kettő ...
Miközben itthon állandóan szankciós válságot emleget a kormány, a német jegybankelnök szerint náluk már véget ért az energiaválság ...
Fontos leszögezni, hogy nem lehet összehasonlítani a mai bankrendszert a 2008-as bankrendszerrel, ahogy ma hasonló szintű pénzügyi ...
Különös, hogy épp az amerikai államkötvényeken veszített olyan sokat a Silicon Valley Bank (SVB), hogy ez hozzájárult az összeomlásához. Persze a világ legjobb eszközét is meg lehet venni olcsón is, drágán is. Márpedig ha valamit drágán veszünk, majd olcsón kell eladnunk, azon veszítünk.
Szerző(k): Fellegi TamásGyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, ugyanakkor a hetet jelentős erősödéssel fejezheti be.
Szerző(k): EconomxMásfél százalék körüli emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. Elsősorban a banki részvények drágultak annak a hatására, hogy az amerikai Fed és a pénzügyminisztérium, illetve az Európai Központi Bank (EKB) vezetőnek a piaci bizonytalanság enyhítését célzó kijelentései láthatólag megnyugtatták a befektetőket.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 806,96 pontos, 1,95 százalékos emelkedéssel, 42 150,58 ponton zárt kedden.
Szerző(k): Economx