A GDP ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben nőtt, elsősorban az export és a lakossági fogyasztás bővülésének a hatására.
Elemzők az idei első negyedévre szerényebb, 1,7 százalékos gazdasági növekedésre számítottak a tavalyi utolsó negyedévi 1,4 százalékos növekedés után - írja az MTI.
Kapcsolódó
A március végén lezárt három hónapban a GDP 0,5 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, amikor 0,4 százalékos gazdasági növekedést jegyeztek fel.
A japán GDP mintegy 60 százalékát kitevő belső fogyasztás 0,4 százalékkal, az export pedig 2,1 százalékkal nőtt negyedéves összehasonlításban, miközben a beruházások 0,2 százalékkal bővültek.
Még nem végleges adatok szerint a március végével záródott japán pénzügyi évben 1,3 százalékkal nőtt a GDP. (A vártnál is lendületesebben kezdte az évet a magyar gazdaság.)
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat