A japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium szerdán közölt végleges adatai szerint februárhoz képest 1,9 százalékkal esett vissza az ipari termelés. Az előzetes adat 2,1 százalékos csökkenést mutatott. Februárban még 3,2 százalékos növekedést mértek - írta az MTI.
Tavaly márciushoz képest 3,5 százalékkal nőtt az ipari termelés, lassult a februárban elért 4,7 százalékos éves összevetésű növekedéshez képest.
Kapcsolódó
A kapacitások kihasználtsága a februári 3,2 százalékos növekedés után márciusban 1,6 százalékkal csökkent.
Ugyanakkor a gépipari megrendelések havi összevetésben 1,4 százalékkal nőttek, éves szinten viszont 0,7 százalékkal visszaestek. Elemzők 2,1, illetve 0,6 százalékos emelkedésre számítottak, miután februárban az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 5,6 százalékkal gyarapodtak a gépipari megrendelések.
A japán kormány felmérésébe bevont vállalatok arra számítanak, hogy a második negyedévben 5,9 százalékkal csökkenhet a gépipari megrendelések állománya az első negyedéves 1,4 százalékos visszaesés után. Az előrejelzés azt sugallja, hogy egyes vállalatok óvatossá válhatnak befektetéseikkel a világgazdasági bizonytalanságok, Donald Trump amerikai elnök protekcionista politikája és az európai politikai helyzet miatt.
Márciusban már a második egymást követő hónapban csökkentek a japán gépipar exportmegrendelések, ezúttal havi 2,8 százalékkal, ami az ipari, elektronikai és kommunikációs eszközök iránti gyenge külföldi érdeklődést tükrözi vissza.
Elemzők mindazonáltal arra figyelmeztettek, hogy nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az erősen változékony jellegű adatsornak, a beruházások mérsékelt növekedése továbbra is széles körre terjed ki az élénkülő japán gazdaságban.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak