Az Egyesült Államok külpolitikájában mindig jobban egymásra találtak a demokraták és a republikánusok, mint az országuk belügyeit illetően. Kétség sem fér hozzá, hogy egyik oldal sem rajongana az USA elsőszámú szuperhatalmi státuszának feladásáért, ennek pedig része az is, hogy folyamatosan szem előtt tartják az érdekeiket nemzetközi színtéren is.

Globálisan vállalt szerepüket az utóbbi években talán a volt elnök Donald Trump kérdőjelezte meg, aki persze nem a katonai beavatkozások morális hátterét firtatta, hanem elsősorban annak anyagi költségeit, az elszigetelődés mellett állást foglaló America First jelmondatot tűzve a zászlajára. Az USA katonai helyett gazdasági háborúba bonyolódott egyetlen valós kihívójával, Kínával szemben, amin Joe Biden amerikai elnök demokrata kormánya sem változtatott. Sőt, azóta már az EU és a NATO is kimondottan stratégiai kihívóként hivatkozik az ázsiai óriásra.

Bár a sokak által előrejelzett republikánus tarolás elmaradt az amerikai félidős választáson, és úgy látszik, a politikai középre tendáltak az amerikai választók, a Képviselőház elvesztése azonban még így is okozhat fejfájást Biden kormányának, mivel már ezzel is erősödhetnek az Ukrajna támogatását kritizáló hangok.

Kritikus hangerő

A legfajsúlyosabb ezek közül talán pont a házon belüli republikánusok vezetője, Kevin McCarthy októberi szavai voltak, amik szerint egy általuk vezetett Kongresszusnak nem volna hajlandósága "kitöltetlen csekkekkel" támogatni Ukrajnát, tehát végessé válhatna az amerikai támogatás.

Korábban Missouri szenátora, Josh Hawley azt is mondta, hogy Ukrajna támogatása nem amerikai "érdek", többek között azért nem, mert ez lehetőséget nyújt arra, hogy az Európai Unió "ingyen élősködjön" a háború katonai támogatásán. Akkor ezt a hozzáállást a volt alelnök, Mike Pence, és a párt szintén régi nagyágyújának számító Mitch McConnel is bírálta a BBC összefoglalója szerint, majd a kérdéses szavazóson mindössze 57 képviselőházi és 11 szenátusbeli republikánus szavazott csak az aktuális 40 millió dolláros (16 milliárd forint) ukrán támogatás ellen.

Mindezt a Politico cikke is taglalja, amiben külön kiemelik, hogy az USA októberben közölt Nemzeti Védelmi Stratégiája innentől minimumként várja el - a korábban Trump által is megfogalmazott - 2 százalékos minimum védelmi költségvetést a NATO összes tagállamától, amit sokan be is ígértek a háború kirobbanása óta.

Stabil az amerikai támogatás

Bár továbbra is fennáll az esély, hogy mindkét versenyben többséghez juthatnak a republikánusok, az uralkodó konszenzus Ukrajnában, az EU-ban és az USA-ban továbbra is az, hogy belátható időn belül biztos nem fog elapadni az amerikai támogatás, és türelmesek maradnak európai partnereikkel szemben is, akiket sokkal mélyebben érint a háború miatt is súlyosbodó energiaválság.

Ebben a kérdésben még olyan kultúrháborút meglovagló véleményvezérek is egyetértenek, mint a konzervatív Danube Institute-ba importált Rod Dreher is, aki az intézet félidős választásokat tárgyaló beszélgetésen azt mondta, hogy még egy elsöprő republikánus győzelem után is csak arra lehet számítani, hogy az USA elkezdheti konkrétabb feltételekhez kötni az ukrajnai szállításait.

Ahogy azt a Napi.hu is megírta, a Pentagon már rendszeresen vizsgálja, mire és hogyan használja föl az ukrán hadsereg a nekik átadott fegyvereket, és mivel a tipikusan szélsőségesebb álláspontokra fogékonyabb, Donald Trump által támogatott jelöltek nagy részben vesztesként végeztek a félidős választáson, valóban kicsi az esély arra, hogy középtávon komoly változások lesznek ezen a téren.

Amerikai békítők

Ezzel szemben, ami jellegénél fogva is némileg a levegőben van, az a béketárgyalások kérdése. Dreher például kifejezetten azt várta a választástól, hogy utána közvetlenebb lépések jöhetnek egy amerikai-orosz egyeztetés felé, ez azonban jelen állás szerint nem az ő elképzelései szerint fog megvalósulni.

Miután nemrég arról szivárogtak ki hírek, hogy az USA a nukleáris leszerelést vivő New START egyezmény keretében készül tárgyalásokra Oroszországgal, Jake Sullivan nemzetvédelmi tanácsadó maga is megerősítette, hogy folytatják az erre irányuló magasszintű tárgyalásokat az orosz féllel.

Eközben hétvégi hír az is, hogy a Biden kormány elvileg a színfalak mögött arra buzdítja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy mutasson hajlandóságot a katonai sikereik után hosszú időre jegelt béketárgyalások iránt. A Washington Post értesülései szerint ennek nem az volt a célja, hogy akár komoly érdeksérelmek árán is véget vessenek a harcoknak, hanem az, hogy az ukrán vezetés megőrizhesse szimpátiáját a közvélemény háborút megelégelő része előtt is.

Ennek hamar eleget is tett az ukrán vezér, de ahogy az a Business Standard cikkében megjelent, továbbra is csak a saját feltételeik mellett hajlandó "őszinte" béketárgyalásokba kezdeni. Zelenszkij szerint ez az eredeti határaik megőrzésével, a háborús károk megfizetésével, az ismételt támadást lehetetlenné tevő garanciákkal és az orosz háborús bűnösök bíróság elé állításával lehetséges.

Európa igazol

A legtöbb hang, még ha lát is esélyt a béketárgyalásokra, vagy elkezdte azok fontosságát hangoztatni, akkor hozzáteszi azt is, hogy erről továbbra is Kijevnek kell döntést hoznia, és az ő hatáskörük lesz a feltételrendszer kialakítása is, hiszen a széleskörű támogatás ellenére még mindig az ország határairól van szó, és az ő katonáik harcolnak az orosz agresszióval szemben.

A Washingtonnal gazdasági összetűzésre készülő Emmanuel Macron francia elnök például szeptember óta mondja, hogy nem lehet lemondani a tárgyalások lehetőségéről, mivel szerinte senki sem akarja, hogy csak a sok tekintetben billegő politikát játszó Törökország intézze az oroszokkal való egyeztetéseket.

Az mindenesetre biztosnak mondható, hogy ha egyszer valóban közel kerülnek a béketárgyalások, érdemes lesz fenntartásokkal kezelni Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormánya minden szavát, hiszen a hosszú ideje folyó konfliktus alatt már többször bizonyította megbízhatatlanságát.

Míg az Euro Topics gyűjtése alapján van olyan brüsszeli szakértő, aki szerint soha sem szabad lemondani a diplomáciáról, és Victor Angelo volt portugál ENSZ-diplomata szerint a "szükséges" politikai rátermettséggel még bele is lehetne kényszeríteni Putyint a tárgyalásokba, továbbra is azok a hangok tűnnek erősebbnek, akik hosszútávon is szkeptikusak ezzel kapcsolatban.

Elhasznált bizalom

A brit New Statesman politikai szaklap egyik írója arra figyelmeztet, hogy hiába nem zárkózik el nyíltan a béketárgyalásoktól Putyin, annál tovább maradhat hatalmon, minél tovább tart a háború, így valódi érdeke nem fűződik a kiegyezéshez.

Hasonlóképpen Roman Kuzniar lengyel politológus professzor szerint is csak akkor van esély a dolgok igazságos rendezésére, ha már az orosz népnek is elege lesz a háborúból, és ők maguk akarják majd a felelősöket bíróság elé állítani. Mindehhez pedig egy fájdalmas vereség lenne a minimum előfeltétel.

Ennek megfelelően, végső soron minden diplomáciai próbálkozást az fog meghatározni, hogy áll a helyzet éppen a csatatéren. Az SWP német védelempolitikával foglalkozó intézményhez is író Sabine Fischer szerint bár az ukrán vezetés képes lett volna engedményeket tenni a háború elején, hamar és határozottan meggyőződtek arról, hogy bőven van esélyük fölvenni a harcot az oroszokkal. Azóta a helyzet még kedvezőbbé vált a számukra, és bár az energetikai infrastruktúrájuk szétbombázása egy pillanatra megtorpanthatta őket, összességében nézve még mindig sokkal inkább feléjük dől a mérleg nyelve. Így a legjobb, amit a Nyugat középtávon tehet, hogy egészen addig támogatja Volodomir Zelenszkijt, amíg az ukránok feltételei alapján kerülhet sor tűzszüneti tárgyalásokra, még ha ez valós anyagi áldozatokkal is jár a támogató kormányok és polgáraik számára.