A közpénzek átlátható költéséért küzdő európai szervezeteknek elég nagy csapást jelent az Európai Unió Bíróságának most hozott állásfoglalása. A testület ugyanis helyben hagyta az Európai Parlament (EP) korábbi véleményét, amely szerint a képviselőknek nem kell tételesen elszámolniuk a költségeikkel - írta a g7.hu.
Egy EP képviselő havi bruttó 8611 eurót keres, amit kiegészít egy 4416 eurós, azaz körülbelül 1,4 millió forintos általános költségkeret is, amiből elsősorban a saját országukban lévő irodájukat tartják fenn. A bíróság mostani döntése arra vonatkozik, hogy ennek elköltését nem kell számlákkal igazolni. A bíróság azzal érvelt, hogy a tételes elszámolás nem a szükséges és méltányos mértékben avatkozna be a képviselők magánszférájába.
A fotó forrása: Európai Parlament
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá