Az Európai Központi Bank újabb, 75 bázispontos emelést jelentett be. A Kormányzótanács döntése után az EKB három irányadó kamatlába november 2-i hatállyal 2,00, 2,25, illetve 1,50 százaélkra emelkedik.
Az elmúlt hetekben konszenzussá vált, és a piacok teljes mértékben egy ilyen lépést áraznak be. Ez azt jelenti, hogy - hacsak nem történik meglepetés a kamatemelés mértékével kapcsolatban - a piaci reakció az
EKB álláspontjától függ majd:
EKB-előzetesükben az ING szakértői megvizsgálták az ülés előtti makrogazdasági helyzetet, valamint vázolták az euro-dollár és az árfolyampiacra gyakorolt hatásait ezeknek a különböző lehetséges eredményeknek.
A dollár erősödésére vonatkozó várakozásai összhangban állnak az ING-nek, mivel a Federal Reserve folytatja a szigorító politikát, és a kockázati hangulatot az új évben is gyengén tartja, arra számítunk, hogy az euro-dollár árfolyama a negyedév végére 0,9500 alá esik.
A Napi.hu rákérdezett arra, hogy az Európai Központi Bank esedékes kamatdöntése, és az ezzel összefüggő befektetői döntések mennyiben játszottak szerepet a Magyar Nemzeti Bank döntésben. Virág Barnabás alelnök válasza szerint ez is, mint minden várható fejlemény mérlegre került, mint eddig is
felkészülten várjuk az EKB döntését
- válaszolta Virág.
A forint 401 környékén várta a kamatdöntést mind az euró, mind a dollárral szemben a kamatdöntést megelőzően.
Az euró a dollárral szemben sávban maradt.
Christine Lagarde EKB elnök hamarosan iránymutató tájékoztatót tart.
Az emeléseket, és a kényszerű szigorítást már korábban bejelentette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának