Az euróövezet 19 tagállamában a szezonális kiigazítással számolt szeptemberi munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt, megegyezett az augusztusival és alacsonyabb volt a tavaly szeptemberi 8 százaléknál. Elemzők 7,4 százalékos szeptemberi értékre számítottak - közölte az Eurostatra hivatkozva az MTI.
Az EU 28 tagállamában 6,3 százalék volt a szeptemberi munkanélküliségi ráta, negyedik hónapja áll ezen a szinten. Tavaly szeptemberben a mutató magasabb, 6,7 százalék volt.
Szeptemberben 15 millió 635 ezren voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 12 millió 335 ezren az euróövezet tagországaiban. Az augusztusival összevetve a munkanélküliek száma az EU-ban 48 ezerrel, az euróövezetben pedig 33 ezerrel nőtt. A tavaly szeptemberivel összevetve az EU-ban 889 ezerrel, az euróövezetben pedig 738 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.
A szeptemberi adatsor nem teljes. Észtországból, Görögországból, Magyarországról és Nagy-Britanniából még nem érkeztek meg az adatok.
A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát szeptemberben Csehországban regisztrálták, 2,1 százalékosat, majd Németország következik 3,1 százalékkal. A munkanélküliségi ráta továbbra is Görögországban (a legfrissebb, júliusi adat szerint 16,9 százalék) és Spanyolországban (14 százalék) volt a legmagasabb.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon augusztusban 3,4 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, júliushoz hasonlóan. Tavaly szeptemberben a ráta 3,8 százalék volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Kupán vágott egy medvét a fejszés ember, a medveriasztó spray csak utána jutott eszébe: videó

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
