A tanulmány szerzői egy meghatározott metodika szerint azt vizsgálták, hogy hogyan alakult volna az egyes országok egy főre jutó bruttó nemzeti terméke, ha nem vezették volna be az eurót. A 19 euróövezeti tagállam közül nyolcat vizsgáltak meg - írja az MTI.
A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy Németország az eurónak hála 1999 óta 1,9 ezer milliárd euró "jóléti hatást" élvezett, egyrészt mert a gazdasági válság idején a befektetők biztos menedéknek tekintették az országot, másrészt, mert euró nélkül Németországnak masszívan fel kellett volna értékelnie a márkát, és elviselnie annak súlyos exportromboló hatását.
Kapcsolódó
Ezzel szemben Olaszországnak és Franciaországnak már nem volt lehetősége a leértékelésre, és az elmaradt strukturális reformok mellett ez volt a fő oka annak, hogy "jóléti veszteséget" szenvedtek el. Olaszország esetében ez a veszteség 4,3 ezer milliárd, míg Franciaország esetében 3,6 ezer milliárd euró volt - áll a CEP tanulmányában.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett