Az Európai Unió a tavaly szeptember végén megfogalmazott kifogásai alapján döntött úgy idén április elején, hogy felfüggeszti a Magyarországnak járó uniós támogatások egy részének kifizetését - derült ki az üggyel kapcsolatos csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatón. A kérdést az újságírók gyér érdeklődése mellett percek alatt elintézték.
Egyetlen konkrét felvetés hangzott el, amely azt tudakolta, hogy milyen büntetésre számíthat Magyarország a felfüggesztéssel összefüggésben. A válasz szerint nincs szó bírságról. Csupán megszakították a források átutalását, amivel átdobták a labdát Budapestre.
Most várják a magyar kormány válaszát az EU kifogásaira. Ezzel egyidejűleg ketyeg az év végi határidő: Magyarországnak 2015 végéig el kell költenie a 2007-2013-as uniós büdzséből rá eső pénzt, vagy elveszti azt - emlékeztetett szélesen mosolyogva az Európai Bizottság regionális politikáért felelős szóvivője, Jakub Adamowicz.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett