Az észt infláció a legmagasabb az euróövezeti országok között, jóval meghaladja az Európai Központi Bank (EKB) legfeljebb két százalékos inflációs célját.
Észtországban utoljára 2010 márciusában volt két százalék alatti infláció, akkor 1,7 százalék.
Az észt statisztikai hivatal szerint áprilishoz képest 0,2 százalék volt az infláció májusban.
Az észt gazdaság 1,0 százalékkal zsugorodott az első negyedévben az előző három hónaphoz képest, miután tavaly még 3,2 százalékkal nőtt, ami az egyik legnagyobb bővülés volt Európában 2012-ben.
Az észt kormány 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei évre.
Észtország 2011 januárjától tagja az euróövezetnek, abban az évben a GDP-je 8,3 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek