Romániában 2,7 millió körüli azoknak a forgalomba íratott gépjárművek száma, amelyek nem rendelkeznek érvényes műszaki vizsgával - idézte a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR) adatait a Maszol. A 2,7 millió járműből 2 millió személyautó, 700 ezer pedig haszongépjármű.
A RAR nyilvántartásában 5,058 millió, érvényes műszaki vizsgával rendelkező személygépkocsi szerepel. Ez azt jelenti, hogy öt ilyenre jut kettő, amelynek nincs érvényes műszaki vizsgája. Az óriási eltérés részben abból adódhat, hogy sok olyan kiöregedett gépjármű van, amellyel már nem közlekednek, azonban a tulajdonos még nem töröltette azt a közlekedési, illetve az adófizetési nyilvántartásból.
Kapcsolódó
A roncsprogram keretében leadott gépkocsik jelentős része ezek körül kerül ki. Az elmúlt években a forgalomból kivont, ócskavasként vagy alkatrészként eladott kiöregedett autók száma 50-60 ezer között mozgott. Valószínűleg magas azon járművek száma is, amelyek érvényes műszaki vizsga nélkül róják az országutakat. A RAR közúti ellenőrzései során megállított járművek 2,5 százalékával nem lenne szabad közlekedni.
A hatályos szabályozás értelmében éves rendszerességgel a 12 évesnél idősebb gépkocsikat kell vizsgáztatni. A hazai gépjárműállomány nagyobbik fele ebbe a kategóriába tartozik.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött