A görög pénzügyminisztériumra hivatkozva a To Vima arról számolt be, hogy a bankok a szükséges információkat már át is adták az adóhatóságnak, és már az első vizsgálatok "érdekes" eredményeket hoztak.
Egy építési vállalkozó például, aki 72 ezer eurós jövedelmet vallott be és az után fizetett adót, 280 ezer eurót tartott a számláján. Egy munkanélkülinek bejelentett személy pedig, aki az elmúlt években egyáltalán nem fizetett adót, 2,8 millió eurós számlaegyenleggel rendelkezett.
A német dpa hírügynökség a görög pénzügyminisztériumtól úgy értesült, hogy a 100 ezer euró feletti bankbetétek együttes összege mintegy 43 milliárd euró Görögországban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá