A "Kína hangja" (csung seng) névvel jegyzett cikk úgy fogalmaz, hogy a kelet-ázsiai országnak több olyan kártya van még a zsebében, amelyet a felek közti vita mélyülése esetén kihasználhat, vagyis akár további, az Európai Unióból Kínába irányuló árucikk forgalmát korlátozhatja a kelet-ázsiai ország, az eddiginél is komolyabb csapást mérve ezzel az európai gyártókra. Az idő haladtával az erőviszonyok is változnak, saját gyengülését ugyanakkor az Európai Unió nem veszi észre, "az európaiak mélyen gyökerező, gőgös hozzáállása" nem változik - fogalmaz a lap.
A Zsenmin Zsipao írása azután jelent meg, hogy az EU a múlt héten importvámot vetett ki a Kínából érkező napelemekre, komoly károkat okozva ezzel a kínai gyártóknak. A dömpingvám a cikk megjelenésének napján, vagyis csütörtökön lép hivatalosan életbe, s a nyár végére 47,6 százalékra nőhet. A döntés jelentős mértékben megosztja a tagállamokat, annak felülvizsgálatát Philipp Rösler német gazdasági és technológiai miniszter, szerdán pedig Francois Hollande francia elnök is sürgette. A kínai kereskedelmi minisztérium szerdán azt jelentette be, hogy vizsgálatot indít az Európai Unióból származó borokkal szemben.
Az Európai Unió jelenleg Kína legfontosabb kereskedelmi partnere, míg Kína az EU számára a második az Egyesült Államok után. A két fél között ugyanakkor igen gyakoriak a kereskedelmi viták: az EU-ban jelenleg 31 kereskedelmi vizsgálati eljárás van folyamatban, amelyekből 18-ban Kína érintett.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe