Az Agerpres hírügynökség által kedden idézett tisztségviselő elmondta, hogy egy európai vizsgálat keretében összesen mintegy 80 élelmiszer összetételét hasonlították össze azonos, Romániában forgalmazott termékével, és ezek között 18 esetben találtak eltérést. Az élelmiszerek összetételében találtak különbséget, például az ízesítők nem voltak azonosak vagy teljesen hiányoztak a romániai termékből, vagy az arányuk eltért a nyugat-európaitól.
Anghel ugyanakkor hangsúlyozta, a hatóság nem kívánja és nem is tudja egyértelműen megmondani, hogy létezik-e kettős mérce a nyugat-európai és a Romániában forgalmazott termékek esetében. A fogyasztóvédelem vezetője példákat is adott. A Freeway üdítő 3 százalék narancslét tartalmaz, míg Spanyolországban ez eléri a 8 százalékot, Franciaországban a 10 százalékot, Olaszországban a 20 százalékot. A Fanta üdítő Romániában 5 százalék narancsot tartalmaz, míg Spanyolországban 8 százalékot, Franciaországban 10 százalékot és Olaszországban 12 százalékot. A Milka csokoládé esetében kimutatták, hogy a romániai változat 17 százalékban tartalmaz mogyorót, a franciaországi 22 százalékban.
Romániában azt követően kezdték vizsgálni az élelmiszereket, hogy a visegrádi országok tiltakoztak az ellen, hogy a nagy nemzetközi cégek kettős mércét alkalmaznak az általuk forgalmazott élelmiszerek minőségénél.
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!