A hivatal szakemberei 38 ketchupöt ellenőriztek, amelyek közül 19 tartósítószerrel, 19 pedig tartósítószer felhasználása nélkül készült. A termékeknél 25 esetben hatósági eljárás indult: kisebb jelölési hibák miatt az élelmiszer-vállalkozókat figyelmeztették, míg a súlyosabb jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki, összesen mintegy 300 ezer forintot.
A termékcímkéken található jelölések között előfordult, hogy adalékanyag-mentesként jelöltek egy terméket, amely valójában többféle adalékanyagot is tartalmazott, de akadtak hibák a "light" és a tápértékjelölésben feltüntetett cukor mennyiségének jelölésével is - közölte a Nébih.
A Nébih megállapítása szerint a termék összetevői között feltüntetett sűrített paradicsom mennyiségét többféleképpen jelölik, legtöbb esetben csak a sűrített paradicsom százalékos arányának megadásával, amelynek nem ismert a szárazanyag-tartalma, emiatt azonban a fogyasztók számára nem derül ki egyértelműen a termék valódi paradicsomtartalma. Ezt a helytelen jelölési gyakorlatot a hatóság 20 terméknél tárta fel.
A hivatal előírta a gyártók és a forgalmazók számára az átlagos paradicsomtartalom megadását - 100 gramm ketchup hány gramm paradicsom felhasználásával készült -, továbbá a felelős élelmiszer-vállalkozókat kötelezte a határidőket is tartalmazó intézkedési terv elkészítésére - áll a közleményben.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint