A lengyel társadalombiztosítási intézet (ZUS) adatai szerint három év alatt 30 százalékkal nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - adta hírül a gazeta.pl cikkéből. Ennek oka, hogy munkát találni nem nehéz, valamint a nyugdíj és a munka összekapcsolása kifizetődő. A ZUS kimutatása szerint 2015-ben 575,4 ezren kötötték össze a munkát a nyugdíjjal, míg 2018 végén már 742,2 ezren voltak.
A fő motiváció nyilván a nyugdíjat kiegészítő, további jövedelem szerzése rendkívül kedvező járulékfizetés mellett. A nők gyakrabban kapcsolják össze a nyugdíjat a munkával: 56 százalékuk teszi ezt. Ezt magyarázhatja, hogy alacsonyabb a nyugdíjuk, illetve hogy korábban mehettek nyugdíjba.
A dolgozó nyugdíjasok átlagéletkora a nőknél 65,3 év, a férfiaknál 67,3 év, azaz öt, illetve két évvel magasabb, mint a jelenlegi nyugdíjkorhatár. Viszonylag sokan dolgoznak megbízással, arányuk az összes munkát vállaló nyugdíjason belül 25,8 százalék, illetve szerződéssel (39,2 százalék). A legtöbben a kereskedelemben, az egészségügyben, a szociális gondozásban és a vállalati adminisztrációban dolgoznak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le