A legtöbb vendégéjszakát az év első nyolc hónapjában a németek (16,6 millió) töltötték el, őket a szlovének (8,9 millió), az osztrákok (6,2 millió), a lengyelek(5,6 millió) és az olaszok (4,7 millió) követték.
A horvát turisztikai minisztérium MTI-nek elkutatott adatai szerint január elejétől augusztus végéig 502 853 magyar turista látogatott Horvátországba, 12 százalékkal több, mint tavaly az első nyolc hónapban, és 10 százalékkal több, 2 millió 689 ezer éjszakát töltöttek el az országban. Augusztusban több mint 188 ezer magyar turista 1 millió 137 ezer vendégéjszakát töltött az országban, a látogatók és a vendégéjszakák száma is 7 százalékkal növekedett.
Kapcsolódó
A miniszter kiemelte, hogy a kiváló turisztikai eredményekhez hozzájárult a szezonra való jó felkészülés, az ágazatban eszközölt befektetések, a turizmusban dolgozók munkája és a kísérő gazdasági tevékenységek is. (Így nőtt a horvát gazdaság)
"Az utószezonra vonatkozó előrejelzések alapján lehetséges, hogy az év végéig Horvátország történetében először elérjük a 100 millió vendégéjszakát, emellett éves szinten az európai átlagnál magasabb növekedést is várunk a turizmusban" - hangsúlyozta Capelli.
A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát Rovinjban töltötték el, utána Medulin, Umag, Split, Mali Losinj, Crikvenica, Pula és Novalja következik a listán.
A Horvát Nemzeti Bank (HNB) adatai szerint a turizmusból származó bevételek tavaly elérték a 10 milliárd eurót (3063 milliárd forint), és az előrejelzések szerint ebben az évben 5 és 7 százalék közötti növekedés várható.
A horvát kormány azt szeretné elérni, hogy 2020-ra a turisztikai ágazat 14 milliárd euró éves bevételre tegyen szert.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat