Az olasz Mario Draghi mindezt a 44. davosi Világgazdasági Fórumon fejtette ki pénteken este. Draghi úgy vélekedett, hogy az euróövezet talpra állása - mint fogalmazott - egyelőre rendkívül gyenge, törékeny és egyenlőtlen. Ennek ellenére a régió egyes problémás országai - köztük Görögország is - jelentős előrelépést értek el.
Az EKB elnöke példamutatónak nevezte a németországi fejlődést, kiemelve, hogy a szükséges szerkezeti reformokhoz Németországban már évekkel ezelőtt hozzákezdtek.
Az olasz banki vezető hangsúlyozta, hogy az ECB a jövőben is minden eszközzel támogatni kívánja az euróövezet újbóli megerősödését.
Draghi annak a nézetnek adott hangot, hogy a csekély mértékű drágulás ellenére az eurórégióban nem áll fenn a defláció veszélye. Utalt ugyanakkor arra, hogy a rendkívül alacsony infláció hosszú távon meglehetős kockázatokkal jár.
Szakértők ennek kapcsán emlékeztettek, hogy a defláció az áruk és a szolgáltások árának csökkenését, illetve ezen keresztül közvetve a növekedés lelassulását vonja maga után.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az