Az amerikai elnök arról beszélt, Kína tegnap 34 százalékos viszontvámokat jelentett be az Egyesült Államokból érkező termékekre vonatkozóan az eddigi, rekordot jelentő nem monetáris vámjain felül. Trump ehhez még hozzácsatolta azt is, hogy állítása szerint Kína a felsoroltakon felül is illegálisan támogatja a vállalatokat, sőt, masszív, hosszú távú valutamanipulációt alkalmaz.
Trump a Truth Social-ön felidézte, korábban arra figyelmeztetett, hogy minden olyan ország, amely megtorló intézkedéseket tesz az Egyesült Államok ellen azáltal, hogy további vámokat vet ki, annak számolnia kell azzal, hogy a már meglévő vámokon túlmenően azonnal új és lényegesen magasabb vámokkal kell szembenéznie.
Ennek értelmében az amerikai elnök arra figyelmeztetett: ha Kína nem vonja vissza a 34 százalékos viszontvámokat keddig, akkor április 9-től további 50 százalékos vámokat vet ki Kínára az Egyesült Államok.
Azt is közölte, hogy mindezen felül a Kínával folytatott, az adminisztrációval kért találkozókkal kapcsolatos minden nemű tárgyalást megszakítanak, ugyanakkor más országokkal, amelyek szinten találkozókat kértek, azonnal megkezdődnek a tárgyalások.
Szijjártó Péter helyettese szerint Kína mostantól figyelembe veszi a magyar korlátokat
Magyar Levente, a Külgazdasági Minisztérium helyettese elmondta, mindent megtesznek a magyar cégek exportképességének javítása érdekében. Beszélt Kína új Magyarország-szemléletéről is. Szijjártó Péter miniszter pedig elárulta, mi kell ahhoz, hogy növekedjen a magyar hányad a magyar exportban, míg Nagy Elek elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy használni kell az agyunkat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye