Japán feladhatja eddigi politikáját, hogy az országban nem épülnek új nukleáris reaktorblokkok. Újabb atomerőművek építésére szánhatja el magát annak érdekében, hogy a szén-dioxid-kibocsátását korlátozza, és biztosítsa az ország energiaellátását - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.
A forrásmegjelölés szerint "az ügyre rálátó forrásokra" hivatkozva közölt értesülés valójában nem konkretizálja az új építkezéseket. Sokkal inkább annak az évek óta zajló belpolitikai csatározásnak az újabb tételének látszik, amely a Fukusima katasztrófája után újraindítaná a 2011-ben leállított blokkokat.
A Kyodo hírügynökség úgy tudja, hogy a terv a jelenlegi atomerőművek élettartamának meghosszabbítását is tartalmazza, és hivatalosan várhatóan ma fogják bejelenteni egy, az ipar átalakításáról és a karbonsemlegességről szóló konferencián.
40 évig - és tovább
Japán a 2011-es fukusimai tragédia után döntött úgy, hogy 40 évben határozza meg a nukleáris erőművek maximális élettartamát, de ez 20 évvel meghosszabbítható, ha az erőművek biztonsági rendszereit korszerűsítik, és a hosszabbítást jóváhagyja a szabályozó hatóság.
Miközben a japán kormány fokozatosan kihátrált a fukusimai kárvallottak támogatásából és a baleset felelőseinek felelősségre vonhatóságát is megakadályozta. A japán atomenergia hatóság pedig - mely a közelmúltban megadta a zöld jelzést a kezelt, de ettől még sugárszennyezett víz óceánba engedését - már 17 erőmű ellenőrzését már végre is hajtotta, melyek közül 10 már újra is indult. A Fukui prefektúrában található mihamai erőmű hármas blokkja lett tavaly nyáron az ország első olyan reaktora, mely több mint 40 éve üzemel.
A japán kormány tervei szerint 2030-ra az ország energiatermelésének 20-22 százaléka származik majd atomerőművekből. A fukusimai szerencsétlenség előtt ez majdnem a 30 százalékot is elérte, de a tragédiát követően az ország összes atomerőművét leállították. Jelenleg 33 működőképes atomerőmű található az országban.
Az irányváltás, és annak indoklása is nagyon hasonlít ahhoz, ami Dél-Koreában történt a közelmúltban, azt követően, hogy az orsázgnak új miniszterelnöke lett Yoon Suk-yeol személyében.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)