57,7 pontról váratlanul 56 pontra csökkent a ZEW német kutatóintézet által számolt befektetői és elemzői bizalmi index értéke. Az elemzők azt várták, hogy a mutató 58,8 pontra javulhat októberben.

A váratlanul rossz adat óvatosabbá teszi a befektetőket a legnagyobb európai gazdaság kilátásait illetően, a jelek szerint továbbra is törékeny a német kilábalás.

Németország már a második negyedben bővülő GDP-ről számolt be, és a Bundesbank szerint a harmadik negyedévben ez még gyorsult is, azonban egyebek mellett a továbbra is nyugtalanítóan magas munkanélküliség, illetve az euró dollárral szembeni erősödése visszafoghatja a fellendülést.

A ZEW jelen gazdasági szituációra vonatkozó indexe a szeptemberi mínusz 74 pontról mínusz 72,2 pontra esett. Az elemzők itt is jobb, mínusz 69 pontos adatra számítottak.

Az eurózónára vonatkozó ZEW-indexet is publikálták, de ebben sem volt több köszönet, ugyanis az index a szeptemberi 59,6 pontról 56,9 pontra süllyedt, miközben a várakozás 61,2 pontos adatot valószínűsített.

A piacokat nem mozgatták meg túlságosan a várakozástól jelentősen eltérő számok, amit elemzők azzal magyaráznak, hogy a fellendülés kezdeti szakaszában az effajta bizonytalanságot könnyebben tolerálja a piac. Ezen kívül, sokak szerint míg az eredmények a realitást mutatják, addig a várakozások talán túlságosan is optimista alapról indultak.