Tavaly júliushoz viszonyítva elsősorban a lakhatási költségek és az üzemanyagok drágultak. A lakbérek júliusban 3,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve, a villanyáram ára öt százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok és a motorolajok ára 12,6 százalékos emelkedést mutat. Emelkedtek a szabadidőre és a kultúrára fordított kiadások, valamint az alkoholos italok és a dohányáruk ára is.
A ruházat és a lábbelik ára 1,3 százalékkal csökkent, fél százalékkal volt olcsóbb a telefonálás és 0,1 százalékkal az élelmiszerek és az üdítőitalok. Júniushoz viszonyítva az áremelkedés 0,2 százalékos volt - jegyezte meg a CSÚ. Az elemzők szerint az infláció mérséklődése nem fog folytatódni, és az egész idei évben várhatóan 2-2,5 százalék között mozog majd. Többségi vélemény, hogy az egész Európát sújtó nagy meleg és szárazság következtében rosszabb lesz a termés, ami idővel az élelmiszerárak emelkedéséhez vezet - írja az MTI.
A CSÚ jelentése szerint az idei csehországi gabonatermés is aránylag gyenge, és alig éri el a korábbi évek átlagát. (Újra harap az infláció - íme, a fő ok az elemzők szerint.)
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy