A harmadik helyet a Kalózok és a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) kétpárti koalíció foglalná el - írja az MTI.
A Cseh Televízió által vasárnap nyilvánosságra hozott eredmények szerint az ANO 24,5 százalékot kapna, ami három százalékkal kevesebb, mint augusztusban. A Spolu szövetséget 23 százalék támogatná, két százalékkal több, mint augusztusban, míg a kalózok-polgármesterek koalíciót 20,5 százalék, két százalékkal kevesebb, mint egy hónapja.
Rajtuk kívül bekerülne még a képviselőházba, amely a parlament alsó háza, 11,5 százalékkal a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) és öt százalékkal Cseh- és Morvaország Komunista Pártja (KSCM). Az SPD támogatottsága másfél százalékkal nőtt, a kommunistáké nem változott. Az ANO kormánykoalíciós partnerének, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak a támogatottsága jelenleg az öt százalékos parlamenti küszöb alatt van.
Az október 8-ra és 9-re kiírt választások eredménye a Kantar CZ elemzői szerint továbbra is bizonytalan. A friss felmérés szerintük azt jelzi, hogy amennyiben győz az ANO, nagyon nehéz lesz koalíciós partnert találnia, minek következtében elhúzódó kormányalakításra lehet számítani.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat