Egyre több cseh bérel magángépet utazásaihoz - adta tovább az e15 internetes portál hírét a Radio Praha. A prágai Václav Havel repülőtérről induló kisebb gépek forgalma évről évre folyamatosan nő. Öt év alatt, 2014 óta közel tíz százalékkal ugrott meg a felszállások száma.
Az elmúlt évben az ország legnagyobb légikikötőjében 12,7 ezer magánrepülést regisztráltak, és a szakértők arra számítanak, hogy a közeljövőben is nő ez a szám. A repülőgépbérlés iránti keresletet befolyásolja a gazdaság teljesítménye, ugyanis az átlagos igényeket meghaladó szolgáltatás nem olcsó - fejtegette a hírportálnak Roman Pacvon, Letiste Praha szóvivője. Ez a vállalat üzemelteti a repülőteret.
Kapcsolódó
Természetesen a légikikötő továbbra is főként a hagyományos utasszállító járatokat szolgálja ki, a magánrepülések aránya a teljes forgalmon belül valamivel több, mint nyolc százalék. A bérelt kisgépek a hármas terminálról indulnak, amely korábban a létesítmény központi eleme volt.
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből