Egy internetes instant-message beszélgetésben 2007-ben Jezni Mohideen, a pénzintézet szingapúri irodájának jenügyletekért felelős akkori vezetője utasította beosztottait, hogy milyen Libor-értéket adjanak le a bank nevében − tudta meg a hírügynökség két neve elhallgatását kérő forrástól. A döntést nem indokolta, de nem is kellett, mert enélkül is végrehajtották.
Tan Chi Min, a Libor-ügybe keveredett kereskedők egyike Mohideenen kívül számos további menedzsert is "feldobott" az ügyben indult hatósági eljárásban − állítása szerint tudott a kamatláb befolyásolásáról az RBS több világszintű tevékenységet irányító vezetője is. A bank tagadja volt alkalmazottja állításait.
A Libor-botrányban kiderült, hogy a bankközi kamatláb nagyságára javaslatot tevő bankok kereskedői és menedzserei egyeztették adataikat, abban a hiszemben, hogy ez egyfajta normális piaci alku, amelyben tudhatnak egymás "ajánlatairól".
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le