A határ menti Dandong város önkormányzata arra kérte az országot Észak-Koreától elválasztó folyó mentén élőket, zárják be az ablakaikat azokon a napokon, amikor megélénkül a déli szél. A város járványügyi központja ugyanakkor a Bloombergnek elmondta: nincs bizonyítékuk arra, hogy a vírus a széllel együtt érkezne Kínába.
A kínai közösségi médiában sokan áltudományosnak tartják azt a feltételezést, hogy a koronavírus több száz méteren keresztül terjedhet a levegőben. Kutatás igazolja, hogy a levegőben terjedő betegségek képtelenek ennyire hosszú utat megtenni, különösen szabadtéren.
Dandongban április óta lezárás van érvényben, az esetszámok mégis nőnek. Az elmúlt héten talált fertőzöttek a tesztet megelőző négy napban nem hagyták el az otthonukat a városi járványügyi központ szerint, az önkormányzat emiatt gyanakodhatott arra, hogy vírusos szél fúj.
Észak-Koreában az utóbbi hetekben robbant be a koronavírus-járvány, az ország pedig 1300 kilométer hosszú szakaszon határos Kínával. Dandong különösen fontos állomás, Észak-Korea külkereskedelmi forgalmának 70 százaléka ment át a város kikötőjén a járvány előtt.
A koronavírus Kína más részein is problémát okoz, a kínai-mianmari határon fekvő Ruili városa például már több mint 160 napja lezárás alatt van.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják