Kínában a regisztrált internet-felhasználók száma 731 millió volt tavaly a kínai internet információs központ (CNNIC) adatai szerint. Az ázsiai országban az internethasználók száma csaknem 43 millióval nőtt 2016-ban.
Tervek szerint 2018-ra Kína valamennyi városában és a kisebb települések 90 százalékában lesz nagy sebességű internet szolgáltatás.
A kínai internetpiacon működő cégek piaci tőkeértéke tavaly 5,4 ezer milliárd jüan, csaknem 794 milliárd dollár volt. A kínai piac 57 százalékát két cég uralta, a Tencent és az Alibaba, amelyek együttes piaci kapitalizációja meghaladta a 441 milliárd dollárt.
A Tencent, a média, internet, reklám és fejlett technológiai befektetésekre összpontosító kínai cég tavaly már letaszította a legnagyobb tőzsdén jegyzett ázsiai vállalatok trónjáról a China Mobile távközlési vállalatot. A Tencent a világ tíz legértékesebb nyilvánosan működő részvénytársasága közé tartozik. Az Alibaba Group Holding a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata.
Január elején Kína azt közölte, hogy 2016 és 2018 között 1,2 ezer milliárd jüant fordítanak az információs infrastruktúra fejlesztésére.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt