Görögország négy év óta először sikeresen bocsátott ki állampapírokat a nemzetközi kötvénypiacon: az ötéves futamidejű kötvényekből az előzetesen terezettnél nagyobb összegű pakkot, hárommilliárd euró értékű csomagot értékesítettek 4,75 százalékos kuponnal. Az aukcióra 20 milliárd eurónyi érdeklődés érkezett - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásból.
A görög állam 2010-ben került a csőd közelébe, miután kiderült, hogy meghamisították az államháztartási adatokat. Évekig kérdés volt, hogy Görögország az eurózóna tagja maradhat-e. Az ország államadóssága a magánhitelezők kezében lévő tartozások jelentős részének elengedése ellenére meghaladja a GDP 140 százalékát, amit a kormány és szakértők szerint képtelenség visszafizetni. A hitel túlnyomó részét az eurózóna tagállamai nyújtják.
Örömmel nyugtázzuk a sikeres aukciót - jelentette ki Poul Thomsen, az IMF görögországi missziójának vezetője. Az egymást követő athéni kormányoknak nyújtott, összesen 240 milliárd euró értékű két EU-IMF hitelprogram alapvető célja volt, hogy kézen fogva visszavezessék a görög államot a nyílt kötvénypiacra. Athén az elmúlt napokban kapta meg az engedélyt a donoroktól a kedvezményes hitelcsomag 8,3 milliárd eurós következő részletének lehívására. Ezt a pénzt egészítheti ki a piaci forrás.
A Bank of Greece előtt, Athén központjában bomba robbant ma reggel, mintegy emlékeztetve az ország vezetőit arra, hogy a 2008 óta tartó válságos évek nyomán a társadalom nagy része kétségbeejtő helyzetbe került. Az elmúlt időszakban a tömegtüntetések, a sztrájkok és időnként a hasonló bombarobbantások is részeivé váltak a hétköznapoknak. A mai bombatámadásban a rendőrség jelentése szerint senki sem sérült meg, a környező épületekben kis kár keletkezett.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett