A Nagy-Britanniában dolgozó bolgár és román vendégmunkások száma több mint negyedével nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Így összesen 141 ezren vannak a január-márciusi 112 ezerrel szemben - idézte a BBC a londoni statisztikai hivatal adatait. Ez azért okozott meglepetést a megfigyelők körében, mert csak az év végén járnak le a két kelet-európai országból érkező vendégmunkások elhelyezkedését nehezítő szabályok.
A bolgárok és a románok elsősorban az egészségügyben és a lakásfenntartással összefüggő munkakörökben találnak munkát a szigetországban. A kormány vizsgarendszer bevezetésével akarta tesztelni hozzáértésüket és angoltudásukat, emellett ideiglenes munkavállalási tilalmat vezetett be egyes szakmákban. A szigorítások miatt 2012 közepéhez képest nagyjából a most elért szintről csökkent 2013 elejére 110 ezer körülire a bolgár és román bevándorlók létszáma.
Elkezdődött a riogatás
A statisztikai hivatal 2012 júliusában még 94 ezer Romániából és 47 ezer Bulgáriából érkezett vendégmunkást tartott számon. Az EU támogatásával működő SEEMIG program adatai szerin tavaly 47 ezer magyar dolgozott a szigetországban (míg 2001-ben még csupán 5000). Ez azt mutatja, hogy a három ország nagyjából népességének arányában küld vendégmunkásokat Nagy-Britanniába.
A bevándorlást ellenző brit civil szervezetek és politikusok azzal riogatják az utca emberét, hogy a munkavállalási feltételek kedvezőbbé válása nyomán még többen érkeznek Bulgáriából és Romániából. A kormány válasza egyelőre az, hogy a foglalkoztatottaknak mindössze 0,3 százaléka román vagy bolgár. Emellett arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban a kelet-európaihoz hasonló arányban nőtt a Nyugat-Európából érkező vendégmunkások száma.
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna