Boriszov pénteken vonult önkéntes karanténba a kormány három másik tagjával együtt, miután kiderült, hogy találkoztak egy miniszterhelyettessel, aki fertőzött volt - közölte a portál, amely szerint közösségi oldalán azt írta Boriszov, hogy általános rossz közérzet gyötri, ezért orvosai javaslatára az otthonában gyógyul.
Bojko Boriszov és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kifejezetten jó barátságban állnak egymással, amely még a migrációs válság idejére vezethető vissza. A bolgár politikus ugyanis ugyanúgy az uniós határok lezárása mellett állt ki, ami miatt 2016-ban a magyar kormány ki is tüntette.
A bolgár kormányfő most nincs egyszerű helyzetben, helyi civilek több mint 100 egymást követő napja tüntetnek főként békés demonstrációkon azért, mert elegük van az országukat átszövő korrupcióból.
Bulgáriában a második hullám legalább olyan súlyos, mint Magyarországon a járvány: a hétmilliós országban az elmúlt napokban rendre 1500 főnél is több új fertőzöttet azonosítottak, már 37 562 esetben diagnosztizálták eddig a betegséget, az aktív fertőzöttek száma 18 246, míg 1 084 ember hunyt el a betegség miatt.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják