Betegsége miatt Dominik több mint egy éve nem járhat iskolába. Hogy ne maradjon le a tanulásban, egy 30 centis robot, AV1 ül helyette a tanórákon.
Így Dominik nemcsak az órákba tud aktívan bekapcsolódni, de az osztálytársaival sem veszíti el a kapcsolatot. Hogy ne maradjon le a tanulásban, egy államilag finanszírozott házitanító foglalkozik vele, a kis robot révén pedig most már aktívan részt is tud venni az órákon. Jelentkezik, ha tudja a választ, felszólítja a tanár vagy beszélget az osztálytársaival.
Dominik egy tablet segítségével követi az órákat, amelyre a robotot irányító programot installálták. A kis robot, AV1 a norvég No Isolation nevű startup
fejlesztése, amelynek az a célja, hogy digitális termékeik segítségével azok az emberek is aktív tagjai lehessenek a társadalomnak, akik szabad mozgásukban valamiért korlátozottak. Ez Ausztriában például becslések szerint mintegy 190 ezer krónikus betegségben szenvedő gyereket érint.
A kis robot három hónapig lehet Dominiknál - egy EU-s támogatásnak köszönhetően. Egyelőre ugyanis még nem tudják, a továbbiakban miként lehetne
AV1-et az iskolai működés keretében finanszírozni. A robot beszerzési ára ugyanis háromezer euró, amihez még havi 80 euró karbantartási- és biztosítási díj járul.
Dominik osztálytársai mindenesetre azonnal megszerették AV1-et és egy percig sem idegenkedtek tőle. Annyira, hogy legutóbb még az osztálykirándulásra is el akarták vinni.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz