„A bécsi oktatási intézményekben pontosan úgy alakulnak a fertőzésszámok, mint ahogyan az várható volt” – ismertette Christoph Wiederkehr alpolgármester és oktatási tanácsnok az első hét iskolai PCR-tesztjeinek eredményét.
2021. szeptember 2. és 9. között a bécsi oktatási intézményekben kötelezően előírt koronavírus-tesztek 270 diáknál és 39 pedagógusnál mutatták ki a fertőzést. Az óvodákban 19 gyereket és 45 óvópedagógust szűrtek ki. Ez azt jelenti, hogy Bécsben már 122 intézményben került legalább egy osztály két hétre karanténba, és 21 óvodában is be kellett zárni csoportokat. Két óvodát pedig egy az egyben bezártak koronavírus-fertőzöttek miatt.
Bécsben nagyon szigorúak a karanténszabályok. Tíz év alattiak esetében az egész osztály tíz napra karanténba kerül, ha bármelyik gyerek tesztje pozitív lesz, és csak ezt követően térhetnek vissza – negatív teszt birtokában – az iskolába.
Egyes esetekben a hivatal azonban másképp is dönthet. Mivel a beoltott tanulók továbbra is járhatnak iskolába, Wiederkehr az oltás felvételére buzdít minden 12 év felettit. Ennek megkönnyítésére előre meghatározott napokon oltóbuszok állomásoznak Bécs ötven legnagyobb oktatási intézményénél. Ezeknél nemcsak a diákokat, de a tanárokat és a szülőket is beoltják, ha kérik.
Az osztrák fővárosban a 12-15 éves korosztály 30 százaléka, a 16-19 éveseknek pedig 50 százaléka kapta meg eddig legalább az első koronavírus elleni oltását.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)