AA két amerikai miniszter egy nappal a Washingtonban tartandó amerikai-kínai gazdasági tárgyalások előtt nyilatkozott az Egyesült Államok elvárásairól.
Steve Mnuchin pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy sok még a teendő az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok javítása érdekében, és sürgette, hogy Peking bontsa le a kereskedelmi kapcsolatok előtt álló akadályokat, elsősorban az informatikai és a kommunikációs szektorban. Jelezte azt is: Washington azt szeretné, ha Peking lehetővé tenné a külföldi tulajdonlásra vonatkozó korlátok enyhítését, s így amerikai cégek nagyobb mértékben vehetnének részt a kínai pénzügyi szolgáltatási ágazatban.
Wilbur Ross kereskedelmi miniszter az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozása mellett foglalt állást. Tisztességesebb, kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelmi kapcsolatokat szorgalmazott a két ország között.
Az Egyesült Államok-Kína Átfogó Párbeszéd névre keresztelt találkozó lesz az első gazdasági és kereskedelmi tárgyalás annak az új típusú párbeszédnek a keretében, amelyről áprilisi találkozóján Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök megállapodott. (Eközben Donald Trump amerikai elnök nyilatkozataiból inkább azt a következtetést szokták szakértők levonni, hogy azok inkább a protekcionista nézetekhez állnak közelebb - a szerk.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt