Jens Weidmann szerint nincs önmagát gerjesztő, folyamatos árcsökkentő körforgás, amely szerinte a deflációs ciklus definíciója. A jegybankelnök szerint a fogyasztók nem halasztják el vásárlásikat annak reményében, hogy később alacsonyabbak lesznek az árak, és a gazdasági növekedés fokozatosan felfelé tolja a jövőben az inflációt.
Az EKB április 3-án tartja szokásos kamatdöntő ülését, és gazdasági elemzők szerint fontos téma lesz az európai defláció kérdése. Többek szerint az erről folytatott vita határozza majd meg, hogy az EKB milyen lépésekről dönt csütörtökön.
Az EKB nagyon alacsony szintre, 0,25 százalékra vitte le az alapkamatát, de 2014 februárjában így is csak 0,7 százalékos volt az eurózónás infláció. Többször felmerült már, hogy negatívra csökkentsék a kamatlábat, de az ennél kevésbé radikális aktívabb monetáris enyhítési politika (gyakorlatban kötvényvásárlások) mellett is szólnak érvek. Eddig azonban egyik lépésre sem szánta el magát az EKB.
A Bundesbank már eddig is bírálta az EKB korábbi kötvényvásárlásait, és nem nézné jó szemmel, ha az EKB jobban beavatkozna az eurózónás vállalatok és kormányok finanszírozásába. Jens Weidmann a héten tett pár megjegyzést, amelyekből a Bundesbank álláspontjának puhulására lehetett következtetni, de most az EKB ülése előtt újra a szigorúbb monetáris politika mellett állt ki.
Jens Weidmann hangsúlyozta, ő is tisztában van azzal, hogy a lassú gazdasági növekedés problémákat okoz, de az is nyilvánvaló, hogy káros hosszabb ideig nagyon alacsonyan tartani az EKB alapkamatát, mert ez veszélyezteti a pénzügyi stabilitást.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik