Az EU fejlesztési projektje sikertörténetként indult: 23 millió eurós támogatásnak köszönhetően hirtelen fellendüléssel tért magához a dominikai tejtermelés, tájékoztat a dán Jyllands Posten. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy senki sem akart hazai termelésű tejet vásárolni, ehelyett az EU-ban termelt és az EU által támogatott, lényegesen olcsóbb tejport választották. A dominikai program helyi felelőse szerint a támogatott tejpor konkurenciája miatt rengeteg gazda csődbe ment, miközben az Arla nevű svéd-dán tejüzem úgy véli, hogy a gyárak olcsón nagyon jó minőségű árut kínáltak, míg a helybeli termelők eltérő minőségű termékei nem feleltek meg a piaci követelményeknek. A Dominikában járt EU fejlesztésügyi biztos, Poul Nielson kijelentette, hogy a Karib-tenger szigetvilágában az EU egyrészt segíti a gazdákat a tejtermelés beindításában és fellendítésében, másrészt viszont érthető módon támogatja saját tejgyárait. Szavai, miszerint a dologban nincs semi célzatosság, s a kétféle támogatás végül is mintegy "semlegesíti" egymást, kevéssé nyugtatták meg a dominikai gazdákat, akik köszönik szépen a segítséget.