A nyolcadik szankciós csomag jóváhagyása az Európai Unió határozott válasza arra, hogy Oroszország bejelentette Ukrajna négy régiójának, a donyecki és a luhanszki "népköztársaság", valamint Herszon és Zaporizzsja megye jogellenes annektálását - közölte Edita Hrda Twitter-üzenetében az MTI híre szerint.
Az Európai Bizottság szeptember végén tett javaslatot az Oroszországgal szembeni nyolcadik szankciócsomagra. A korlátozó intézkedések között az EU megtiltaná a repülőgépgyártáshoz használható termékek, bizonyos elektronikus eszközök, valamint egyes vegyi anyagok kivitelét Oroszországba, számos orosz termék importját, szolgáltatások nyújtását orosz vállalatok és hatóságok számára, valamint megtiltja az uniós állampolgárok számára, hogy orosz állami vállalatok vezető testületében szerepet vállaljanak. Szorgalmazza továbbá annak a jogalapnak a megállapítását is, amely alapján meghatároznák az orosz kőolaj árának felső határát.
Az új exporttilalmak gyengíteni fogják Oroszország gazdasági bázisát és modernizációs képességét azzal a céllal, hogy megfossza a Kreml katonai képességét a kulcsfontosságú technológiáktól. Oroszországnak nem szabad hasznot húznia az európai tudásból és szakértelemből - nyilatkozta szeptember végén a nyolcadik szankciós csomagról Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a sajtótájékoztatón.
We have just reached a political agreement on new sanctions against Russia - a strong EU response to Putin's illegal annexation of ???????? territories. Written procedure follows, sanctions enter into force on publication in the Off. Journal. #EU2022CZ #COREPERII
— Edita Hrda (@EditaHrdaEU) October 5, 2022
Amennyiben a tagállamoknak nincs ellenvetésük, az intézkedés közzétételét követően azonnal érvénybe léphet - tette hozzá Edita Hrda cseh nagykövet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?

Vészes tempóban terjed egy újabb halálos vírus

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

A szomszédba már betört a járvány
