A tanulmány szerint ez a megállapítás különösen igaz Oroszországra és az Egyesült Államokra, vagyis arra a két országra, amely a világ atomfegyverkészletének 90 százalékával rendelkezik.
Az Egyesült Államok nagyra törő modernizációs terve, amelyet az Obama-kormány bemutatott, szöges ellentétben áll Barack Obama (amerikai) elnök arra vonatkozó ígéretével, miszerint csökkentik az atomfegyverek számát, valamint szerepét az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában - mondta a közlemény szerint Hans Kristensen, a SIPRI szakértője.
Washington 2015 és 2024 között átszámítva több mint 95 ezer milliárd forintot akar nukleáris arzenáljára fordítani. A 2011-ben hatályba lépett harmadik START-szerződés (a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló legújabb egyezmény, az úgynevezett New START) eközben előirányozza, hogy Oroszország és az Egyesült Államok stratégiai atomfegyvereinek számát egyenként 1550-re csökkenti.
Shannon Kile, a SIPRI másik szakértője szerint bár a fegyverek száma folyamatosan csökken, egyre csekélyebb kilátás van arra, hogy tényleges előrelépések történnek a nukleáris lefegyverzés irányába.
Miközben Kína modernizálja atomfegyverkészletét, India és Pakisztán bővíti azt. Észak-Korea a SIPRI becslése szerint nagyjából 10 darab nukleáris robbanófejet készíthetett, míg Izrael 80-nal rendelkezik.
A stockholmi intézet adatai szerint a világ kilenc hivatalos, illetve nem deklarált atomhatalma - az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, India, Pakisztán, továbbá Izrael és Észak-Korea - az év elején csaknem 15 400 nukleáris robbanófejjel rendelkezett. Tavaly ez utóbbi szám még 15 850 volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Hiába csörtéztek Trumpék, még mindig bíznak Zelenszkijben
