Henryk Kowalczyk lengyel környezetvédelmi miniszter úgy gondolja, hogy országának tíz éven éven belül rendelkeznie kell atomerőművel. Enélkül nem lesz képes teljesen lemondani a szénalapú áramtermelésről 2050-ig - idézte a tárcavezető nyilatkozatát a Business Insider Polska.
A miniszter a szén jövőjéről szólva kifejtette: természetesen le kell mondani erről az energiaforrásról, de ezt, "megfontoltan", fokozatosan kell megtenni, közben kiépítve az új energiaipart. Ennek része lehet az atomenergia. "Nem tudom, mit mondanak a környezetvédők, de én más utat nem látok" - mondta Kowalczyk.
A minisztert megszólaltató újságíró megjegyezte, hogy a lengyelek félnek az atomerőművektől, ám a bölcs politikus nem jött zavarba. Mint mondta, tudja, hogy még mindig él Csernobil emléke, de az atomerőművek meghibásodása kicsit olyan, mint a légi katasztrófa: nagyon ritka, ám látványos (sic!). Szerinte arra is emlékeztetni kell az embereket, hogy a csernobili és a fukusimai nukleáris katasztrófán kívül nem volt jelentős ökológiai katasztrófa az atomenergia történetében. (Bár ez éppenséggel egyáltalán nem igaz.)
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
