"Nem láttam még megszorításokat Európában" - mondta a pénzügyminiszter a London School of Economics egyetemen tartott előadásában. Mint mondta, még Görögország esetében - ahol a gazdaság nehéz helyzetben van - sem tapasztaltak az emberek valódi megszorításokat, és fizetés- és nyugdíjcsökkentést kell elfogadniuk, ha azt akarják, hogy fenntarthatóvá váljon a gazdaságuk.
Úgy fogalmazott: a görög emberek keményen dolgoznak, de a munkájuk nem olyan produktív, mint amilyenre az életszínvonalukból következtetni lehetne. Az észt háztartások korábban sokkal nagyobb bevételcsökkenést szenvedtek el, mint ami Görögországban jelenleg történik - tette hozzá.
Észtország gazdasága korábban súlyos visszaesést szenvedett el azt követően, hogy a kormány jelentős strukturális reformokat és költségvetési megszorításokat hajtott végre. Az intézkedésekre azért volt szükség, mivel az amerikai pénzpiaci válság kirobbanásával párhuzamosan a balti államoknak kipukkadt egy ingatlanpiaci buborék.
Az észt kormány akkor egy Nemzetközi Valtuaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás keretében 10 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, növelte a nyugdíjkorhatárt és visszafogta a szociális kiadásokat. A korrekciós időszak mélypontján, 2009-ben 14 százalékkal esett vissza éves szinten az észt GDP.
Azóta folyamatosan erősödött a balti állam gazdasága és 2011-ben már 8,3 százalékkal nőtt az észt GDP. Észtország 2012. január elsején csatlakozott az euróövezethez.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek